Telephelyeink

Új világrekord született

Hír megjelenése: 2019.09.09
Új világrekord: az eddigi legnagyobb Mustang-találkozón 1326 autó gyűlt össze Európa minden szegletéből Belgiumban.

A Mustang összes generációjának legszebb példányai gyűltek össze szeptember 7-én a Lommel Tesztpályán, hogy felállítsák az egy helyen összesereglett Mustangok eddigi világrekordját.


A Ford a saját korábbi rekordját készült túlszárnyalni, amikor 960 járművet sikerült összehívnia 2017. december 3-án a mexikói Tulcában – most pedig 1326 európai Mustang-tulajdonos zarándokolt el a vállalat belgiumi tesztlétesítményébe.

Belgiumban az egy főre eső Mustangok száma minden más európai országénál magasabb, így a Lommel Tesztpálya ideális helyszín volt a világrekord felállításához. Az 55 éve gyártott Mustang tavaly már zsinórban negyedszer bizonyult a világ legnagyobb darabszámban eladott sportkupéjának. A modell népszerűsége 2019 első félévében is töretlen maradt, amikor 5500 darab kelt el belőle Európában, 3,7 százalékkal szárnyalva túl a tavalyi év azonos időszakának eredményét.*


A Lommel Tesztpálya

A Ford a Lommel Tesztpályán csiszolja tökéletesre európai modelljeinek fenntarthatóságát, technológiáját és menetdinamikáját. A létesítmény területe 3,22 négyzetkilométer, és összesen 80 kilométernyi útpálya található rajta, amelyek egy része a szokásos országutakat mintázza, más szakaszok pedig különböző útfelületeket szimulálnak, hogy a mérnökök mindenféle körülmények közt tesztelhessék az autók irányíthatóságát, fékjeit, rugózását és kényelmét.

forrás: ford.hu

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk